Hol volt, hol nem volt...

Utolsó bejegyzésemet írom a híres Moszkvából. Aztán meglehet törlöm az egész blogot, mert annyira felszínes szegény. Természetesen nem hazugságokat írtam egész eddig, tényleg sok helyen jártunk, sok mindent láttunk, tanultunk oroszul...csakhogy az egész mégsem erről szólt!
És ez az, amit valószínűleg sem szóban, sem leírva nem tudok majd elmondani, mert ezt csak az fogja megérteni, aki itt volt, aki megélte a “moszkvai 6 hetet”.
Voltak akik életük legrosszabb 6 hetének könyvelték el az elmúlt időszakot, mások épp ellenkezőleg. Egy biztos, mindannyian kiléptünk a megszokottból, és olyan tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amik így vagy úgy, de biztosan nyomot hagynak bennünk. Sokan először töltöttek el hosszabb időt távol otthonról, először laktak koliban, először mostak/főztek magukra. Se TV, se internet, de mosógép avagy mikró sem. Ezek jóval megkönnyítenék az ember dolgát...így azonban nem maradt más, csak az egymásra utaltság. Volt itt súrlódás, vita bőven, mindenki csiszolódott, változott, tanulta önmagát. És hogy számomra hol is volt az a bizonyos határ ami elválasztja a hétköznapit a rendkívülitől? Na jó, befejezem ömlengésemet, és színt vallok.
Első diszkotyékában...azaz második este összejöttem egy fiúval. Semmi ijedtség, nem fekete, sem vágott szemű. Magyar:) Tominak hívják. És igen, vele átélni ezt a másfél hónapot fantasztikus élmény volt.
Ezenkívül történt még egysmás érdekesség. Például, hogy úgy berugtam, mint még soha életemben. Nem vagyok büszke rá..de egyszer mindent ki kell próbálni, nemde? És hol máshol tenné meg ezt az ember, mint Moszkvában, ahol vodkát használnak gyógyszer helyett is:)
No legyen elég ennyi. Csütörtökön repülünk haza.
Akivel már nem találkozom idén, boldog karácsonyt és élménykeben gazdag új évet kívánok!

Mit gondol az orosz ember?

Ugyan már egy ideje rójuk az utcákat, tanuljuk a nyelvet, próbálunk beszélgetni is. Mégis az orosz ember lelke mélyére még nem igazán sikerült betekintést nyerni.
A héten visszahívtam a szobatársaimat egy magyaros vacsorára. Sajnos a paprikáskrumpli nem lett valami nagy attrakció, hiányzott belőle a magyar erős paprika (az orosz nem ugyanolyan) és a hazai kolbász. De az Asan (Auchan)-ban vett Tokaji t ismerték. Négyen voltunk magyarok, és oroszul próbáltunk beszélni velük. Bár kissé zárkózottak voltak, ezzel is megmutattak magukból valamit.
Amit én látok...hogy ugyanolyanok mint minden fiatal, Jóbarátokat néznek, és rock zenét hallgatnak, csupán azzal lógnak ki kissé a sorból, hogy a Föld legnagyobb országában születtek. Szorgalmasan dolgoznak egy kis plusssz pénzért, mert ugye mint tudjuk Moszkva a legdrágább városok egyike a világon. Egyikőjük a Makdonaldc-ban minden nap éjjeli 1-ig robotol. Mindegyikőjüknek vannak magántanítványaik-orosz nyelvtant tanítanak középiskolásoknak. Azt is megtudtam tőlük, hogy ők nagyon szeretik az oroszt, kevésbé az angolt. És hogy talán kiutaznának egyszer külföldre (mivel eddig még soha nem lépték át a határt). Persze ehhez hozzátartozik, hogy egyikük például Szibériában lakik, 3000 km-re Moszkvától! (2x olyan messze mint mi) 3 napig tart a hazaútja vonattal.

Aztán csütörtökön utolsó óránkat tartottuk Anasztáziával (csütörtöki tanár), ami politikai csatározásba fulladt. Fura egy nőszemély volt, okos, meg jó tanár, de ha hasonlítanom kéne valakihez, akkor óvatosan KGB ügynököt mondanék. Olyan szépen belekúszott a személyes szféránkba a kérdéseivel, hogy észre sem vettük, csak amikor már válaszoltunk. És emellett erős nacionalizmusáról tett nem egyszer tanúbizonyságot. De ez az utolsó óra volt a csúcs. Arról volt szó, hogy az orosz ember a barát szóra 3 különböző szót használ (ellenben az amerikaiakkal, akik számára már a tegnap este a bárban megismert egyén is friend). És arról, hogy a barátságnak mekkora értéke van az ő szemükben, és hogy nekik nincs szükségük pszichológusra (mint az amerikaiaknak). És hogy ők nem depressziósak, hanem melankolikusak. Ha mégis valaki neadjisten ivászatra adná a fejét, az csak azért lehetséges, mert nehéz a megélhetés mindenütt.
Ez így mind szép volt, csakhogy eztán következett a nemzet hőse: Putyin, meg az ukránok, akik a narancsos forradalommal rossz felé vették az irányt, a gonosz USA, és a jogosan elzárt gázvezetékek. Végül dicséretet kaptunk, amiért az oroszul tanulunk, ugyanis ez a jövő.
Persze ez mind azon múlik, hogy ki milyen szemszögből nézi a dolgokat. Én nem értek a politikához, de azt mindenestre látom, hogy a nemzeti öntudat erős alapokon fekszik. Egy kicsit ijesztő is így európai szemmel.

Moszkvai hétköznapok

A múlt héten a pihenésé volt a főszerep. Kúráltam magamat, miután Péterváron összeszedtem egy jó kis megfázást. Ellógtam az első órámat is emiatt, de az már tényleg vészhelyzet volt;) Ugyanis továbbra is nagyon tetszik az oktatás, és úgy érzem rengeteget tanultam ebben a pár hétben. Már képes vagyok ép párbeszédeket lefolytatni, úgymint útbaigazítást kérni és adni(!) az utcán, cirkusz avagy jég-show előadások iránt érdeklődni. (Sajnos egyik esetben sem jártunk sikerrel).
Voltunk viszont a Magyar Kulturális Intézetben, ahol megvendégeltek bennünket, és tartottak egy bemutatkozó előadást. Annak ellenére, hogy közben végig arra kellett koncentrálnom, hogy hogyan kapjak levegőt, azért örültem, hogy elmentem. Egy fiatal műfordító lány mesélt nekünk, aki a Lomonoszov egyetemen járt magyar-szlovák szakra. Itt kezdte el tanulni a nyelvünket, aztán volt részképzésen a Balassi Intézetben is Pesten. Bár erős akcentussal beszélt, ügyes volt, és nagyon szimpatikus. Végül pedig meghallgattunk egy észt etno-jazz koncertet, nekem nagyon bejött a duda és szaxofon párosítás. No meg utána a magyar borok:)
Sajnos az AIESEC-es ország prezentáció egyenlőre nem jött össze, pedig jól felpakoltam magam orosz nyelvű Magyarország promóciós anyagokkal a kulturális intézetből.
Szerveztek viszont nekünk egy buszos városnéző túrát innen a Puskinból. Kb. 4 és fél óráig tekeregtünk Moszkva útjain, közben pedig szünet nélkül beszélt az orosz idegenvezetőnk. Nem mondom, hogy túl sok mindent sikerült megértenem a monológjából, mindenestre jó volt végre a meleg buszból nézelődni.
Este a szokásos pénteki diszkotyéka, hatalmas buli az Intézet falain belül, mindenki erre vár már napokkal előtte, aztán napokig kitartanak a pletykák:)…Másnap pedig a másnap. Nekem szerencsére a kialvatlanságon kívül nem szokott egyéb bajom lenni. Sőt a vodka még jót is tett a náthámnak.
Vasárnap végre bejutottunk a Kremlbe is. A gyémánt múzeumon kívül mindent megnéztünk. Oda 500 rubel lett volna a belépő (majdnem 4000 FT), annyit azért nekem nem ért meg a dolog. Jártunk a főtéren lévő Vaszilij bazilikában és a híres GUM áruházban, ahol a trendi orosz nénik veszik 2 milliós ’Szörnyella’ bundáikat.

Megjártuk Pétervárt

Kissé megfázva, fáradtan, de mégis élményekkel feltöltődve jelentem, hogy megjártuk Pétervárt.
Szerdán, pontosabban már csütörtökön, hajnali 1-kor indult a vonatunk Moszkvából. Bizony, hálókocsis vonat. Ez volt az első alkalom, hogy ilyenen utazhattam. Helyjegyet vettünk, ami azt jelenti, hogy nem kupékban, hanem egymás „hegyén-hátán”…felett, alatt, lábánál, a többit a fantáziára bízom;) aludtunk. No, persze mi nem az ágyazással kezdtük az utat. Kb. 30-an mentünk magyarok együtt, és ugyan 2 vagonba lettünk szétosztva, nagy buli volt ez így.
Pétervárott egy ifjúsági szállóban szálltunk meg, közel a városközponthoz, ahol utolsó napon még kárpátaljai bácsikkal is találkoztunk.
4 napunk volt, hogy meghódítsuk a várost. Azt hiszem, ha az összesített eredményt nézzük, többeknek nyerte meg Szentpétervár jobban a tetszését mint Moszkva. Nem hiába az észak Velencéje. Akadt azért pár hűséges Moszkva rajongó is.
Részemről,hmm. valóban szép volt. Az Ermitázs, a Katalin palota és park, a várost keresztülszelő csatornák. Sétáltam a befagyott Balti-tengeren és a Néva jégtábláin is. Sőt még a Néva alatt is jártam;) No semmi komoly, csak az Auróra cirkáló belsejében voltunk 2-3 méterrel a vízszint alatt. A múzeum igazgatója, egy igazi tengerész volt az idegenvezetőnk. Nagyon érdekes volt, főleg mikor magáról mesélt. Szolgált tengeralattjárón is, 3x4 hónapot töltött a tenger fenekén, és ha jól emlékszem3-szor hajózta körbe a Földet, egy alkalommal az Északi sarkkörnél. Félreértések végett, ezt nem magamtól értettem meg, Jenei Sanyi (Geri szomszédja;) a „tolmácsunk”.

Ami egy kissé megkeserítette a pétervári napokat, az az oroszok hozzállása a külföldiekhez. Nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak a péterváriak, viszont ha pénzről volt szó, valahogy mindennek megugrott az ára(múzeumi belépők a duplájára)
Egyszer azért nyáron még mindenképpen szeretnék visszamenni, hogy megnézhessem a Péterhofot a világhírű szökőkútjaival, a fehér éjszakákat, és a Péter-Pál erőd is kimaradta a sarki szél miatt és egyáltalán, szerernék meggyőződni róla, hogy nem csak lenyűgöző, de élhető is a város, mert ez azért így nekem elég hűvös és nyirkos volt.
És a hab a tortán, avagy „the cherry on the top” a tegnap esti balett előadás volt, immár Moszkvában. A Kremlben lévő mintegy 6000 embert befogadni képes előadóteremben néztük meg a Hattyúk tavát (Csajkovszki). Mesés volt. Mellesleg balettot is most láttam életemben először;)